- szeptember 20.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket játékos, ismeretterjesztő feladatokkal, a méhekkel, méhészkedéssel kapcsolatos pecsétgyűjtő állomásokkal.
Lesz méhviaszos stand, de érdekes információkat tudhatnak meg a pollenről, a propoliszról és a virágporról, lesz egy-egy állomás, ahol a méhkirálynő és egy megfigyelő kaptár segítségével a méhcsaládok életével is megismerkedhetnek és bepillantást nyerhetnek a méhészkedés folyamatába is, az ott használt eszközök segítségével.
A Füvészkert munkatársai elkalauzolják látogatóinkat a méhlegelő növényei között, de a méhekkel kapcsolatos kézműves foglalkozáson is részt vehetnek az érdeklődők.
Sok fajta méz kóstolására is lehetőség nyílik, amiket a standokon meg is lehet vásárolni.
A Méhek napjához kapcsolódva a délután folyamán, 13.00-17.00 óra között a Csemete Egyesület szervezésében a látogatók részt vehetnek az „Alternatív mezőgazdálkodás lehetőségei természetes növény-állat közösségek fenntartásával” című szakmai programon a mediterrán üvegházban.
Programm:
A talajok állapotjavítása a talajélet megtartásával – Dr. Ilosvay György
A gazdálkodók szerepe a természeti területek kezelésében – Ábrahám Krisztián
A permakultúra lehetőségei a Dél-Alföldön – Dr. Margóczi Katalin
A takarónövények szerepe a mezőgazdaságban – Dr. Körmöczi László

